Blog

A spirituális tanításokban gyakran hallani, hogy a gondolataink teremtő erővel bírnak, és nagy hatással vannak arra, milyen életet alakítunk ki magunk körül.

Mi ennek a háttere, és hogyan használhatjuk fel mindezt arra, hogy kezeljük vele a félelmeinket?

Kezdjük az elején. Gyakran van, hogy amikor érzelmileg be vagyunk vonódva egy helyzetbe, a gondolataink is ekörül forognak. Olyan, mintha az érzelmek vonzanák a gondolatainkat, azt, hogy gondolkodjunk a minket mélyen érintő dolgokra. Jó példa erre az, hogy mind negatív, mind pozitív érzelmi állapotok hatással lehetnek a gondolkodásunk irányára. Ugyanúgy sokat gondolunk valamire, ami dühöt vált ki belőlünk, mint szerelmünk tárgyára.

De miért gondolunk többet arra, amivel kapcsolatban érzelmeink vannak, mint amivel nem? Azért, mert az agyunk problémamegoldóként működik. Ha ránk hatással bír egy esemény vagy egy személy (és általa érzelmileg valamit megélünk), akkor az érzelem jelez az agynak: kikerültem az egyensúlyomból. Minden érzelmi állapot az egyensúlyból való kizökkenéssel jár. A lényeg: az érzelmek jeleznek az agynak, hogy helyre kell állítani az egyensúlyt. Ezért az agy elkezd gondolkodni az adott dolgon, hogy elősegítse az egyensúly helyreállítását. Sokszor fordul elő, hogy érzelmileg nem egy személy vagy esemény von be, hanem egy komolyabb félelem.

A félelmek olyan helyzetek elkerülésére sarkallnak, amelyek hatására érzelmi fájdalmat élnénk át. Erősen hatnak tehát a gondolatainkra, és azok irányára. És itt jelentkezik egy érdekes paradoxon: azzal, hogy sok energiát adunk a félelmünknek (sokat gondolunk rá – foglalkozunk vele), elkezdünk úgy viselkedni, amivel pontosan azt váltjuk ki, hogy a félelem valóra válhasson. Érdekes, hogy nem úgy kezdünk el viselkedni, amivel azt érnénk el, hogy elkerüljük a félelmet. Ez azért van, mert a félelem blokkolja a tudatos, racionális gondolkodást.

Például:

Félek a pókoktól. Amikor a közelembe kerül egy, szabályosan rettegni kezdek, és annyira félek, hogy csak erre a félelemre tudok koncentrálni. Ezzel viszont leblokkol az agyam, és nem vagyok képes racionálisan gondolkodni, hogy hogyan tudnám a pók csípésének vagy rám mászásának elkerülését megszervezni. Ennek hatására amilyen viselkedés megjelenik bennem, az közel sem lesz a racionalitáshoz pl. csapkodni, sikoltozni kezdek stb. Ez a póknak is új lesz, ezért belőle is félelemreakciót váltok ki pl. csípés. Míg a racionális reakció mi lenne? Az, hogy nyugodtan arrébb megyek, vagy valamilyen eszközzel arrébb tessékelem. Ezzel a viselkedéssel kevesebb valószínűséggel érném el, hogy valóban megcsípjen, mégsem így viselkedek a félelem ereje miatt .

Ahogy a fenti példában is láthatóvá vált, ha a félelem nagyon erős, elkezdi uralni a gondolatainkat, és nem vagyunk képesek racionálisan felmérni, hogy mi lenne a leghatékonyabb cselekedet. És mivel a félelem irányítása alatt állunk, az egész viselkedésünk ezt fogja közvetíteni. Gyakran nem látványos módon, de non-verbálisan mindenképp.

Mit tehetünk, hogy mi irányítsunk, és ne a félelem?

Első körben azonosítsuk be a félelmünket. Hagyjuk, hogy féljünk az adott dologtól, ne nyomjuk el. A félelem csak figyelmeztetés. Figyelmeztetés a fájdalom lehetőségéren, nem az érzelmi fájdalom maga. Nem baj, ha félünk. Engedjük meg. És miután kicsit átéltük, tudatosan koncentráljuk a figyelmünket a racionális problémamegoldásra. Hagyjuk, hadd legyen továbbra is ott a háttérben a félelem, de ne vele törődjünk. Kezdjünk azon gondolkodni, hogy mi a megoldás a helyzetben, mi a legésszerűbb következő lépés. Beismerem, hogy érzelmek átélése közben arra koncentrálni, hogy mit tennénk,ha egyensúlyban lennénk, nem könnyű feladat. Ami szükséges hozzá: akarni a legjobb megoldást megtalálni, és koncentrálni arra, hogy az eszünkre figyeljünk, ne az érzéseinkre.

Ezek a helyzetek – amikor érzelmeink uralnak minket – a gyenge pontjaink. Azért gyenge pont, mert az érzelmek könnyen átveszik az irányítást a tudatos gondolkodástól, és a kontrollt nehéz visszaszerezni. Ha hosszabb távon érezzük, hogy nem tudunk kilépni az érzelmeink irányítása alól, akkor érdemes lehet segítséget kérni. A legtöbb esetben a racionális oldalunk tudja, mikor van szüksége mások támogatására. Ilyenkor érdemes nem a büszkeségünkre hallgatni, az „én egyedül is képes vagyok kijönni ebből”-re, mert igenis vannak olyan élethelyzetek, amikor könnyebb segítséggel továbblépnünk.