Blog

Azok az emberek, akik hagyják, hogy a félelmeik irányítsák őket, nem elégedettek, nem boldogok. Folyamatosan többre vágynak. Körülnézve a társadalomban, valójában az a ritka, aki nem így viselkedik. Elérhető egyáltalán a nyugalom, a belső béke?

Természetesen el. De ehhez szembe kell néznünk azzal, hogy mi az, amiben rendszeresen előrébb akarunk tartani, mint, ahol jelenleg vagyunk. Ehhez segítenek hozzá a félelmeink. Szembesülve velük rádöbbenhetünk, hogy azért léteznek, mert vannak hiányosságaink, amiket nem akarunk természetes részünkként elfogadni. Amint elfogadtuk egy ilyen személyiségjegyünket, megnyugszunk, és rögtön békésebbek leszünk.

Például: Türelmetlen vagyok, lassú a tömegközlekedés. Félek, hogy nem érek oda a munkahelyemre időben. Miért félek? Sok magyarázata lehet, de többek között azért, mert a főnök ezek után nem fog szeretni, és ha ez többször előfordul, ki is rúg. Miért baj, ha kirúg a főnök? (Most a példa kedvéért tekintsünk el az anyagi vonatkozásoktól.) Azért baj, mert akkor bebizonyosodik, hogy nem vagyok képes jól ellátni a munkakörömet. Ez miért félelmetes? Mert akkor rá kell döbbennem, hogy hibázom, vannak hibáim. Ebből pedig az következik, hogy nem vagyok tökéletes. És az miért baj? Mert akkor el kell fogadnom, hogy nem vagyok több senkinél, én is csak egy vagyok a sok ember közül. És erre a következtetésre jutni fájdalmas lehet.

DE: ha ezt el tudjuk fogadni, akkor abban a pillanatban nem is fogunk másra vágyni, többnek lenni. Megélhetjük a nyugalmat: minden rendben van úgy, ahogy van. Rendben vagyok úgy, hogy vannak hibáim, hogy nem tudok mindig mindent jól megcsinálni. Hatalmas szabadságot ad ennek az elfogadása. És ezzel nem azt javaslom, hogy ne törekedjünk arra, hogy jobbak legyünk. Mert a fejlődéshez szükséges a jobb irányba történő változás. De változni csak úgy lehet, ha előbb elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk (szembesülve félelmeinkkel, ezáltal önmagunkkal). Kicsit ellentmondásosnak hangozhat, de így működik.

Mert ha működne máshogy is, az azt jelentené, hogy a görcsös, akaratos változtatni vágyás is eredményre vezetne. Ez annak az esete, amikor nem nézünk szembe a nem kívánatos tulajdonságainkkal. Azért leszünk ekkor görcsösek, mert nem engedjük meg magunknak, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy épp lenni tudnak. A megengedés, az elengedés visszavezet bennünket a középpontunkba. Ez vezet békéhez önmagunk iránt.

Előfordulhat, hogy azt érezzük, sikerült elfogadnunk magunkban valamit, és felszabadulunk. Ez azonban átmenetinek bizonyulhat, és újra szembesülni vagyunk kénytelenek ugyanazzal. Ennek az az oka, hogy a változások megszilárdulásához idő kell. Ez teljesen természetes, és a jó oldala, hogy valódi gyakorlatra tehetünk szert önmagunk elfogadásában. Közhelyes ugyan, de igaz: gyakorlat teszi a mestert. A jártasság segít hozzá ahhoz, hogy más fájdalmas tulajdonságainkat már sokkal könnyebben beépítsük a jövőben.

Minden hibánk elfogadásával lerakunk egy nagy súlyt, melytől felszabadul a lelkünk. Ennek öröme a belső béke, nyugalom és harmónia megtapasztalása.