Blog

A legtöbb tanulmány a nők lelki állapotával és megélésével foglalkozik a babavárás kapcsán, valójában azonban nem elhanyagolható lelki változások zajlanak le ekkor a férfiakban sem. A cikk a tervezett gyermekvállalással járó lelki élményeket, megküzdési területeket tekinti át, férfiszemszögből.

Van egy úgynevezett készenléti periódus, amikor a pár még csak fontolgatja a babavállalást. Ekkor a férfiak aktívak, terveznek, átgondolják a család életét, hogy az miként fog megváltozni pl. munkamegosztás, anyagiak felhasználása. Néhány szorongás is erősödhet a férfiakban, ebben az időszakban. Tarthatnak attól, hogy sikerül-e teherbe ejteni a párjukat, ez tudat alatt a saját apjukkal való versengés egy fajtája, hiszen neki már sikerült ugyanez. Másrészről a férfiak félnek attól, hogy a nő, mivel ő hordja ki a gyereket, hatalmi pozícióba kerülhet, hiszen csak ő képes életet világra hozni. Ettől szoronghatnak, és mélyen belül irigykedhetnek is. Ezek teljesen természetes dolgok.

A következő időszak a megtermékenyítésé. Ha sikerrel jártak, a férfiak ekkor extatikus örömöt élnek át. Átmenetileg teljesen máshogy viszonyulnak a világhoz, sok szeretetet adnak és kapnak, szorongástól mentesek, és belül büszkék arra, hogy életet teremtettek.

Következik az első trimeszter. Ekkorra már lecsengett a nagy érzelmek ideje, és megjelenik a félelem az apaszereptől, attól, hogy vajon helyt fognak-e állni. Önértékelési kérdések és családi kapcsolatok foglalkoztatják őket, saját magukra, mint gyermekre emlékeznek, mintákat élnek újra. Nehéz időszak ez számukra, mert a nőkön van a hangsúly, a férfiakon szinte semmi, és egyedül vannak a mély belső megéléseikkel. Ezért történik, hogy ebben az időszakban a férfiak gyakran menekülnek megszállottan a munkába, hogy ezáltal mintegy saját magukkal foglalkozzanak.

A várandósság középső szakasza a férfiak számára egyfajta krízisidőszakot jelent. Ekkor mozdul meg először a baba, és a férfiak ezt kirekesztésként élik meg a baba-mama duóból. Irigykednek rájuk, kívülállónak érzik magukat. Ráadásul a szexualitás is megváltozik, a kismama elkezdi félteni a babát, és óvatosabbá válik. A férfiak ezt a fajta feszültséget úgy tudják feloldani, ha újfent a munkába temetkeznek, vagy új terveket készítenek a közös életre vonatkozóan.

A férfiak ebben az időszakban keresik az apjukkal a kapcsolatot, akár emlékek szintjén is, a „régi idők jó apukáját” idézik fel, hogy milyen is volt. Ha él az apjuk, mentorként kezdenek tekinteni rá, nem valakire, akivel versenghetnek. Sok újraéléssel és szorongással jár ez is, ha sikeresen kerülnek ki belőle, feltöltődnek és maszkulinabb férfivá válnak.

A várandósság középső szakaszának vége felé már a férfiak is elkezdik érzékelni, hogy mozog a baba, ismét ott lehetnek ők is, már nem érzik, hogy ki lennének zárva. Ez növeli a gondoskodást és az apai fantáziákat. Az irigység azonban még mindig ott lehet, a különbség az, hogy ez ekkor inkább a gyerek, mint az anya felé irányul.

A harmadik trimeszterrel lezárul a várandósság. A férfiak ezt egyrészről, mint egy mágikus időszakot élik meg, megnövekszik bennük az empátia és a tisztelet az anya felé. Másrészről szembesülnek a realitással, a szorongásaik is inkább a konkrétumokkal kapcsolatosak. Lelki felkészülést és előkészületeket igényel ez az időszak. A férfiakból ekkor válik apa, melyhez természetes módon sok félelem (pl. sikertelenségtől) és bátortalanság kapcsolódik.

A szülés utáni periódusban annak van meghatározó szerepe, hogy az anya mennyire engedi be az apát a gyerekkel való kapcsolatba. Az apa, mint kiszolgáló, vagy mint résztvevő jelenik meg a gyermeknevelésben. „Csináld meg a kaját!” , vagy pelenkát cserél és büfizteti a gyereket. Az új szerepek alakulása a párkapcsolatra is hatással van.

Összességében azt tartom fontosnak kiemelni, hogy a férfiak számára a várandósság időszaka egy lelkileg megterhelő, feszült időszak. A nőknek gyakran nincs energiájuk ekkor, hogy a párjuk problémáival foglalkozzanak, ez teljesen érthető. Viszont valamennyire, a párkapcsolat és a szeretet megőrzése szempontjából mégis fontos, hogy a férfiak is támogatva érezzék magukat. Ha akad női részről egy kis energia a kedvességre és a párjuk meghallgatására, könnyebb időszakot teremthetnek mindkettőjük számára a várandósság idejére, és a továbbiakhoz is.