Blog

Mindannyian azt a bizonyos kisugárzást keressük, ami levesz a lábunkról. Nehéz megfogalmazni, hogy ez mit takar, és talán éppen ezért nehéz ráakadnunk is. A határozottság, az, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy milyen párt szeretnénk magunknak, segít abban, hogy meg is találjuk.

A kisugárzás, mint a szó is sejteti, a minket körülvevő, belőlünk áradó sugárzás. Az energia sugárzása. Mivel sugárzunk energiát? Mozdulatainkkal, érzelmek átélésével és gondolatainkkal. Tehát a kisugárzás a test (fizikai), a lélek (érzelmi) és a szellem (mentális) együttes megnyilvánulásának tekinthető.

Egy kapcsolat alapvetően akkor nevezhető megfelelőnek, jónak, ha megvan a vonzás, a megfelelés két fél között mind testileg, mind érzelmileg és mentális szinten is.

Tekintsük át egyenként az egyes szinteket, és azt, hogy mit jelent az egyezés mindegyik esetben.

Fizikai – Testi szint: Ez a szint alapvetően a szexuális vonzalomról szól. Fizikailag akkor jelenthető ki az egyezés, az erős vonzalom, ha mindkét fél azt érzi, hogy legszívesebben „letépné a ruhát a másikról”. Nem mindenkinél érezzük ezt, valakinél csak annyit, hogy jó hozzá érni. Az, hogy valakihez szeretünk hozzáérni és az, hogy megőrülünk a vágytól, hogy megérintsük két különböző dolog. Érdemes olyan kapcsolatot választani, ahol a másik egyetlen érintésétől elolvadunk, ekkor van meg ugyanis a valós, erős fizikai vonzalom, ami alapja lehet a szexualitás teljes megélésének.

Érzelmi – Lelki szint: Ezen a szinten arról beszélünk, hogy érzelmileg mennyire egészítjük ki egymást. Két mély érzésű ember vagy két racionális fél gyakran jobban érti meg egymást, mintha e kategóriákat ötvözzük, de általában jellemző itt is az általános bölcsesség: a hasonló a hasonlót vonzza. Akik nem érzik egyezőnek párjukkal az érzelmieket, ilyenek mondogatnak: „minden jó vele, de valahogy nincs helyén a szíve”. Vagy: „olyan jó lenne, ha többször fejezné ki az érzéseit”. Az érzelmileg kiegyensúlyozott kapcsolat jellemzője, hogy mindkét fél azt érzi, hogy szeretve van, méghozzá úgy, ahogy az ő számára kielégítő.

Mentális – Szellemi szint: Ez a szint akkor működik, amikor azt érezzük, a másik „intellektuálisan megszexeli az agyunkat”. Tehát fel tudunk nézni a gondolkodásmódjára, eszére. El tud bűvölni az elméleteivel, és vannak olyan helyzetek, amikor egyértelműen érezzük, okosabb nálunk. Az intelligenciának több területe létezik, nem valószínű, hogy egyikünk a másiknál mindenesetben jobban teljesítene. Ez a szint akkor működik kölcsönösen, ha mindkét fél érzi a másik esetében az előbb felsoroltakat.

Sokáig hajlamosak lehetünk megelégedni a „majdnem jó kapcsolattal”, azzal, ha csak egy vagy két szinten egyezünk a másikkal. A vonzalom elején ezekben az esetekben érezzük: valami nem stimmel, de gyakran nem foglalkozunk vele, a pozitív tulajdonságokra koncentrálunk. Csakhogy ezzel, hogy nem zsigeri érzéseink útmutatását követjük, saját magunkat ítéljük egy hozzánk valójában nem passzoló kapcsolat megkezdésére.

Nehéz kitartani, és addig várni, míg megtaláljuk a számunkra minden szinten megfelelő, passzoló párt, de megéri a fáradtságot; ezekben az esetekben valósulhat meg a valóban kiegyensúlyozott párkapcsolat, mert az alapja az, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is összeillik a pár két tagja.