Blog

Az önbecsülés, az önbizalom, és az önszeretet mind-mind arról szólnak, hogy milyen viszonyban vagyunk, illetve hogyan gondolkodunk saját magunkról. Érdemes feltenni a kérdést: milyen érzéseim vannak, ha magamra gondolok? Elfogadó és pozitív, vagy ellenálló és negatív gondolatok ugranak be válaszul erre a kérdésre?

A válasz lehet az is, hogy ezt is, azt is érezzük, de alapvetően az önmagunkkal kapcsolatos domináns hozzáállás emelkedik ki. Ez azért meghatározó, mert amennyiben a mérleg a negatív irányba billen ki – tehát nem vagyunk jóban magunkkal –, az azzal járhat, hogy külső forrásból igyekszünk pótolni a szeretetet.

Ha ez a helyzet áll fenn, tehát nem szeretjük eléggé önmagunkat (és itt most nem az egoisztikus értelemben vett szeretetre gondolok), akkor azt akarjuk, hogy valaki más szeressen minket – ha már nekünk nem megy. Előfordul, hogy az ember ilyen motivációból keres magának párkapcsolatot, és ilyenkor könnyen az érzelmi függőség csapdájában találhatja magát. Az történhet ugyanis, hogy az, hogy mások szeressenek, elvárássá válhat. Az elvárásokkal az a baj, hogy elégedetlenséget szülnek, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk.

Mindez nem történik meg, ha jóban vagyunk saját magunkkal, mert akkor önmagunk iránt is tudunk szeretetet érezni, és nem válik feltétlenül szükségessé, hogy egy másik személy bebizonyítsa, hogy szerethetőek vagyunk. Hiszen tudjuk, éljük magunktól is.

Hogyan szerethetjük meg önmagunkat?

Úgy, hogy a figyelmi fókuszunkat visszavonjuk másokról, és önmagunkra összpontosítjuk. Gyakran előfordul, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, és így igyekszünk felbecsülni, hogy mennyit is érünk valójában. Viszont ha ezt a stratégiát követjük, mindig csak másokhoz képest érezzük, hogy érünk valamennyit – többet vagy kevesebbet, mint ők.

Ha azonban a korábbi önmagunkhoz hasonlítva figyeljük meg, hogy mennyit sikerült változni, sokkal pozitívabbnak láthatjuk a képet. És mi értelme is lenne másokhoz mérni önmagunk értékét? Más emberek máshogy indultak, máshogy nevelkedtek, alapvetően nem tudunk sokat róluk, így megítélni sincs jogunk őket. Koncentrációnkat érdemes inkább magunkra irányítani, és azt felfedezni, hogy mennyit fejlődtünk, változunk jó irányba az egy évvel korábbi önmagunkhoz képest. Biztosan sok újat tanultunk, bölcsebbek lettünk. És valójában ez számít. Hogy képesek vagyunk fejlődni, és értékelni ezt magunkban.

És ha megtanuljuk értékelni azt, akik vagyunk, megváltozik az emberekhez való viszonyunk is. Többé nem arra törekszünk, hogy mások elégítsék ki a szeretet igényünket, mert képesek vagyunk magunknak megadni azt. Ezzel az életszemlélettel aztán sokkal egészségesebb, kevésbé függőségen alapuló párkapcsolatot valósíthatunk meg az életünkben. Azért, mert már nem ugyanazt a típusú partnert fogjuk vonzónak találni, akit korábban.

Összességében; két legyet is üthetünk egy csapásra: saját magunkra és igényeinkre fókuszálva kialakíthatunk egy olyan életet önmagunk számára, amely örömmel tölt el, valamint megélhetünk egy sokkal probléma-mentesebb, kiegyensúlyozottabb párkapcsolatot. Előbbi folyományaként lesz lehetőségünk az utóbbira.

A változásokról még annyit érdemes tudni, hogy nem egyik pillanatról a másikra mennek végbe, szükséges hozzá, hogy kitartóak legyünk, és ne adjuk fel akkor sem, amikor a kisördög bennünk nagyon szeretné. Mindenki képes változtatni a saját magával (és másokkal) kapcsolatos hozzáállásán, csak sokaknál nem ez szerepel a prioritási lista elején, ezért nem tesz érte sokat.

Mindenkinek joga van eldönteni, hogy mit tart fontosnak az életében. Én személy szerint azt gondolom, hogy az elégedettség, az önmagunk szeretet azért hangsúlyos, mert a többi életterületre is pozitív hatással van. Fejlesztése növeli a boldogságot, és kiegyensúlyozottabb életet teremt.