Blog

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy a fantázia, a képzelet világa hogyan befolyásolhatja valóságunkat, és bírhat egyszersmind teremtő vagy pusztító erővel életmódunkra, világunkra, és megéléseinkre egyaránt.

A képzeletünk gyerekkorunkban nagyon erős. Ekkor még nem érzünk határt valóság és fantázia között, és azt képzeljük, bármi elérhető, megvalósítható. Ezt a képzelőerőt korlátozza be aztán később a realitásérzék. Megtanuljuk, hogy minden nem lehetséges, és vannak korlátok, határok, amelyeket nem lehet túllépni. Ez természetes is így, viszont itt léphet be a képzelet első nem megfelelő használata:

Az, amikor egyáltalán nem használjuk. Ha az ember kiábrándul a valóságból, elveszítheti az életörömöt is, és akkor nem lesz kedve azon töprengeni, vajon hogyan vizualizálhatna magának egy szebb jövőt. Ez azért probléma, mert így saját magától veszi el a kellemesebb megélések lehetőségét. Érdemes foglalkoznunk magunkkal, ha azt érezzük: másoktól várunk megoldásokat életünk felmerülő nehézségeire, és ennek valódi oka, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy mit lehetne tenni. Ilyenkor érdemes lehet megtanulni, és újra megszeretni a fantáziálást. Ez ugyanis az alapja annak, hogy az ember később más élethelyzeteket teremtsen az életébe, mint amivel jelenleg rendelkezik.

A másik nem megfelelő módja a képzelet használatának az, amikor az ember annyira benne él a vágyaiban, álmaiban, hogy nem is figyel igazán arra, hogy mi a valóság, mi veszi körül. Ez akkor jelentkezik, ha felnőve a realitásérzék nem erősödik meg. Ha azt érezzük, hogy folyton csak a könyveinket bújjuk vagy sorozatokban élünk, és a mindennapok során sem arra figyelünk, ami körülvesz, és valahol máshol járunk, akkor bizony előfordulhat, hogy (egy kicsit) álomvilágban élünk. Egyrészről nagyon is vonzó ebben élni, viszont ez is meggátolja, hogy az ember a valóságban alakítsa a körülményeit olyanná, mint ahogy az álmaiban is megjelenik.

Mit lehet tenni, ha az ember jól akarja használni a fantáziáját, a képzelőerejét?

Ezt úgy lehet megtenni, ha akkor merülünk bele a fantáziálásba, amikor a jövőnk megvalósításán akarunk munkálkodni, minden más alkalommal pedig figyeljük a jelent. (A változás előtt ugyanis az is meg kell értenünk, hogy reálisan milyen helyzetek vesznek körül.)

Fantáziánk megfelelő használatakor az első, hogy tudjuk mire vágyunk. Ha ebben sem vagyunk biztosak, kezdhetjük ennek az elképzelésével. Mi volt az, ami mindig vonzott, amit mindig szerettünk csinálni vagy el akartunk érni? Hagyjunk időt magunknak, akár merüljünk el a múlt emlékeiben, ha arra van szükségünk.

Ha tudjuk, hogy mire vágyunk, a következő teendő a vágyunk eléréséhez szükséges lépések megtervezése. Ehhez is szükségünk van a képzeletünkre. Például ha azt fontolgatjuk, hogy új barátságokat akarunk kötni, hogy néz ki ennek a módja a fejünkben? (Gyakran ilyenkor követjük el azt a hibát, hogy másokat kérdezünk, szerintük mit kellene tennünk, és ők nem ritkán egészen máshogyan képzelik el a dolgokat, mint ahogy az nekünk jól esne.) Ne szégyelljük, ami eszünkbe jut, egészen biztosan jó lesz kiindulási alapnak.

Ez után következik a tesztelés. Ki kell próbálnunk, hogy az általunk elképzelt módja a vágyunk megvalósításának mennyire hatékony. Ha olyan területen lépkedünk, ahol még nem jártunk, bizony előfordul, hogy nem elsőre találjuk meg a tökéletes technikát. De ez így van rendben. Ami fontos: ha nem jön be a kieszelt stratégia, képzelőerőnk segítségével, és tapasztalatunkkal magunk mögött, eszeljünk ki egy új módszert. És ezt a lépést addig ismételgessük, ameddig, el nem értjük a célunkat. Ha azt érezzük, hogy elfáradtunk, nem vagyunk képesek több ötlettel előállni, kérhetünk segítséget. A jó segítségnyújtó nem úgy segít, hogy megmondja, mit kellene tenni, hanem feléleszti a segítségkérő vágyát, hogy új lehetséges megoldásokat eszeljen ki a saját maga számára. Ha ugyanis megoldjuk mások helyett a problémáikat, ők később is ugyanabba a kellemetlen helyzetbe kerülhetnek: nincs ötletük hogyan oldják meg a nehézségeket vagy jussanak közelebb egy céljukhoz.

Ahogy a bölcsek mondják: a megoldás bennünk van. Mások segítségét csak addig és olyan formában érdemes megfogadni, amíg az a mi, saját megoldásunk felkutatása utáni vágyunkat erősíti, és amely abban motivál, hogy mi magunk oldjuk meg az életünket. Igen, tennünk kell érte, hogy közelebb jussunk a valóságban is álmainkhoz, ez azonban néha sokkal kellemesebb tevékenység, mint amilyennek elsőre tűnik.