Blog

Borzasztóan sok inger ér minket nap, mint nap. Ha minden információt felfognánk ezekből, nem kellene sok hozzá, és megőrülnénk. Ezért találta ki az agyunk azt, hogy csak szelektíven vegyünk észre dolgokat, csak azokat az információkat gyűjtsük be tudatosan, amelyek lényeginek tűnnek, és melyekre szükségünk lehet. A többi is eltárolódik, de nem tudatosan.

A leegyszerűsítő észlelés mellett a másik nagyon fontos dolog: mindannyiunknak igénye van arra, hogy értelmezzük a minket körülvevő világot, és értelmet tulajdonítsunk mások és saját cselekedeteinek. Ez a két alapvető hozzáállásunk az oka annak, hogy az emberek viselkedésének okairól gyorsan hozunk döntést (mert kell, hogy tudjuk mit miért csinál), és azért tévedünk gyakran, mert nem áll rendelkezésre elegendő információ hozzá (ebben „segít” az agyunk a szelektív befogadással).

Mindezek hatására különböző torzításokra vagyunk hajlamosak. Ez teljesen természetes, sőt hasznos a mindennapokban. Érdekes az lehet, hogy ki melyiket alkalmazza gyakrabban.

Az alábbi típusait különböztetjük meg a hibás személyészlelésnek:

• Holdudvarhatás: azokról az emberekről, akik magasak, szépek, azt gondoljuk, hogy sikeresebbek is. A viszonyulás önbeteljesítő jóslatként működve általában valóban ezt eredményezi. (Valójában nem kellene, hogy különbség legyen abban, hogy a szép munkatárs sikeres vagy nem, de a leegyszerűsítő gondolkodásmód ennek bekövetkezését erősíti.)

• Alapvető attribúciós hiba: saját sikereinket a belső erőfeszítéseink eredményeinek tartjuk, míg másokét a szerencsés helyzetük következményeinek. Fordítva is igaz, a kudarcainkat a külső szerencsétlenségek számlájára írjuk, míg ha másnak nem sikerült valami, azt gondoljuk, belül nem volt erős, nem tett meg mindent azért, hogy az adott dolog sikerüljön. (Erre azért van szükségünk, mert szeretjük másoknál jobbnak és sikeresebbnek látni magunkat.)

• Sztereotipizálás: a fejünkben lévő forgatókönyvek, sémák általános használata másokra nézve, egyszóval leegyszerűsítő gondolkodásmód. Akkor használjuk, ha nincs szükségünk arra, hogy pontosan becsüljük fel a másik embert pl. buszon. Ilyen lehet, ha az utcán idős nénitől veszünk süteményt, mert automatikusan arra gondolunk, hogy finom, házi, és ő készítette, pedig valójában ez egyáltalán nem biztos.

• Reakcióképesség: amikor tudjuk, hogy figyelnek minket, késztetést érzünk arra, hogy valamit máshogy csináljunk, azért, hogy jobb színben tűnjünk fel.

• Kiszámíthatóság: bejósolhatatlan eseményeknél a múltbeli események sorozatából azt érezzük, hogy ki tudjuk számítani a jövőbeli eseményt. Pl. ha egymás után 4x Írás oldalra esett a pénz, azt gondoljuk, hogy nagyobb a valószínűsége a következő fordulóban a Fejnek, pedig valójában marad az 50-50%-os esély.

• Tömeggondolkodás („csordaszellem”): azért, hogy biztonságban érezzük magunkat, gyakran a többségi véleményt hangoztatjuk magunk is, anélkül, hogy átgondolnánk, hogy valójában mit gondolunk. Ennek a csoporthoz tartozás élménye mellett az is a nyeresége, hogy elkerülhetőek vele az összetűzések.

• Újdonsági hatás: ha valamiről vagy valakiről nem tudjuk, hogyan gondolkodjunk vagy mi a véleményünk, akkor hajlamosak vagyunk az utolsó néhány benyomás/információ alapján dönteni.

+1 Placebo hatás: egy picit más típusú gondolkodási mód, de a nagymértékű hatása miatt megemlítem. A placebo hatás a hit erejét használva hat. Lényege, hogy ha elhisszük dolgokról, hogy hatnak, akkor azok akkor is hatnak, ha valójában nincs is hatóanyagtartalmuk pl. gyógyszerek. Kutatások azt mutatták ki, hogy bármilyen helyzetben az, hogy mit hiszünk 30%-ban befolyásolja a végeredményt.

Nem feladatunk, hogy ezeket a torzításokat átírjuk magunkban, a hétköznapi, személytelen helyzetekben segítenek bennünket a könnyebb eligazodásban. Akkor számít, hogy ne ezek alapján ítéljünk, amikor valakivel személyes ismeretséget kötünk, mert ott a másik valódi egyedisége is fontos, bármennyire is befolyásol az első benyomás hatása.