Blog

Sokunkkal előfordul néha, hogy másokhoz viszonyítjuk magunkat, és vagy fölé, vagy alárendeljük magunkat nekik. A nem egyenrangúságra épülő viszonyulásnak sok oka lehet: tekintélytisztelet (alárendelődésnél), fölényeskedés (fölérendelődésnél), stb. Ezek mind-mind hibás gondolkodási módokra, rossz sémákra vezethetőek vissza. A kérdés azonban inkább az, hogy

Mit tehetünk, ha a másokkal való egyenrangúságból kiindulva akarunk élni?

Gondolhatunk arra, hogy teljesen mindegy, hogy az a másik ember milyen képességekkel rendelkezik / nem rendelkezik, hogy teljesít / nem teljesít, ő is EMBER. Ami azt jelenti, hogy ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint bárki mást, beleszámítva saját magunkat is.

Minden embernek joga van ahhoz, hogy döntéseket hozzon a saját életével kapcsolatban. Ezt nekünk célszerű tiszteletben tartanunk. Ugyanis ha elfogadjuk, hogy mindenkit megillet a szabad akarat, függetlenül minden képességtől, akkor kevesebb valószínűséggel támasztunk elvárásokat, vagy akarunk megfelelni. Így válik lehetővé, hogy tisztelve a másik ember jogait, tartunk 3 lépés távolságot, hogy fenntartsuk számára a szabad választást a saját életéről. Így kerülhetjük el, hogy bele akarjunk szólni a másik életébe, vagy a másik esetben, saját igényeinket háttérbe szorítva csak az övéivel foglalkozzunk.

Hogyan érhetjük el, hogy egyenrangúnak ÉREZZÜK magunkat másokkal?

A gondolatainkkal vagyunk befolyással az érzéseinkre. Tehát, ha azt képzeljük, hogy nekünk is megvan a jogunk bármihez, amihez kedvünk van, és a többi embernek is, akkor mindez egy egység-érzést fejleszthet ki bennünk. Mert ebben vagyunk hasonlóak másokkal. Hogy ugyanazok a jogok illetnek meg a szabadságunkra vonatkozóan. A különbség abból szokott adódni, hogy sokan sokféleképp értelmezik az szabadságot, és az is változó, hogy ki mennyire él vele.

Itt is igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. Ha jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy elsajátítsuk a tiszteletteljes hozzáállást, akkor több figyelmet fordítunk a megtanulására. Ez a hétköznapokban gyakorolható a legkönnyebben. A buszon, a munkahelyen. Minden olyan helyzetben, ahol alapvetően hajlamosak vagyunk másokhoz hasonlítani magunkat.

Az egymás szabadságának kölcsönös tiszteletben tartása azért jó felfogásmód, mert így nem a különbözőségekre helyezzük a hangsúlyt a hasonlítgatáskor, hanem arra, ami közös bennünk. Ez inkább erősíti az együttműködő, mint a versengő attitűdöt.

Ha tehát azt érezzük, hogy hajlamosak vagyunk vagy túl sokra tartani magunkat, vagy kevesebb jelentőséget tulajdonítani magunknak másoknál, akkor érdemes lehet kipróbálni az egyenjogúságon alapuló látásmódot.

Sokaknak a lelkiismeretét is megnyugtatja, amikor képesnek érzik magukat olyan emberi kapcsolatok ápolására, ahol a tisztesség, és nem a birtoklás vagy hatalomvágy a kapcsolat mozgatórugója. A három lépés megtartása abban is segíthet, hogy ne függő viszonyokat építsünk ki másokkal, hanem megőrizzük saját identitásunkat. Ez különösen nagy kihívás lehet a párkapcsolatban, ahol alapvető, hogy kölcsönös függés alakul ki két ember között. Itt viszont éppen emiatt különösen hangsúlyos, hogy korrektek legyünk a másik féllel, és tiszteletben tartsuk a szabad akaratát, hiszen ha nem így teszünk, kihasználhatjuk a másikat vagy ő minket (ha van, aki hagyja). Ez pedig az alá-fölérendelt kapcsolathoz vezet, ami általában nem a boldogság forrása. Nem kell azonban elkeseredni, bármikor elkezdhetünk megváltoztatni a hozzáállásunkat. Érdemes lehet például befelé figyelni pl. kommunikáció közben, hogy hogyan viszonyulunk a másik emberhez, és szükséges irányban változtatni a gondolkodásunkon.